Német pénzügyminiszter: pénz nincs – és nem is lesz
Christian Lindner szerint a belátható jövőben a kormánynak semmilyen pénzügyi mozgástere nem lesz, így az egyes minisztériumok le is állhatnak az irreális kívánságlisták körmölésével.
A 9 év után távozó német tréner tényleg igazi rocksztár!
„Ez egy teljesen észszerű dolog” – mondta Ohio állam republikánus szenátora. „Magyarország hozott néhány okos döntést az oktatáspolitika terén, amelyekből az USA is tanulhatna. Köszönöm, szenátor úr” – reagált Orbán Balázs.
Dávid Dóra több szálon köthető Soros György által pénzelt szervezetekhez.
Németország ipara mellé állt a német politikus.
Vajon a fantázia ennyire csekély, hogy szó szerint ugyanazokkal az ellentétpárokkal kell előrukkolni, vagy a sillabusz érkezik ugyanonnan? Francesca Rivafinoli írása.
Román „bölcsészsztrájk” jelent meg a láthatáron.
„Szeretlek titeket, ez minden, amit mondhatok” – kezdte beszédét a német tréner.
Az ismert színész-aktivista Geszti Péternek mesélt arról, miért rúgta össze a port A mi kis falunk című RTL-sorozat alkotójával.
A „rendszeresen bérmálkozó” DK-elnök pünkösdhétfőn jelentkezett egy kis sajátos igehirdetéssel.
A Ferencváros vezetői élő adásban kommentálták a bajnokcsapatot az utolsó mérkőzés előtt elhagyó vezetőedző hirtelen távozását.
Beiktatták a sziget új vezetőjét.
Varga Judit exférje korábban arról beszélt, hogy nem menne ki Brüsszelbe.
Szerinte ugyanis nem arról van szó, hogy az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, és most Franciaország beavatkozna a háborúba, hanem arról, hogy egy indokolatlan tabut feloldanak Ukrajna javára.
Beszédes rangsort posztolt az Európai Bizottság az Unió gazdasági helyzetéről.
Ne hazudjuk hideg profizmusnak a döntést, amely valójában opportunizmusról tanúskodik! Pálfy Dániel Ábel írása.
A jelenlegi kulturális háborúk alatt a nyugati világ sosem látott nyomás alatt áll, hogy ne csak a vallásától, hanem minden történelmi eredményétől is elforduljon.
A heves esőzés és a viharos szél miatt kellett kényszerleszállást végrehajtania az iráni elnök helikopterének.
A németek a legnagyobb megtakarítási lehetőséget Ukrajna támogatásában látják.
A Fidesz polgármesterjelöltje szerint mindegy, mi megy közöttük, ha érdekük úgy kívánja, újra összeállnak a balos formációk.
A szerencsétlenség pontos körülményei egyelőre tisztázatlanok, 40 felderítőcsoport indult az eltűnt vezető felkutatására.
Az EP-választási csúcsjelöltek hőre lágyuló import-sötétsége és mérhetetlen önbizalma (tudják, merik, teszik) sok jót nem ígér. Király-Kiss Miklós írása.
Helikopter-balesetben elhunyt az iráni elnök – ez váratlanul átalakíthatja a perzsa állam politikáját.
Irán hétfő reggel megerősítette, hogy Raiszi elnök, valamint Hoszein Amir-Abdollahian iráni külügyminiszter meghalt.
Jelenléte betöltötte az egész teret, és megtelének mindnyájan a Magyar Péter iránti hamis szeretettel és reménységgel, holott azt sem tudják vala, kicsoda.
Fico ellen két merényletet követtek el szerdán: az egyiket Jurij Cintula költő és biztonsági őr, a másikat pedig a mainstream média. Szégyenletes, ami történt.
Utánanéztem, hogy a szakirodalom milyen indikátorokat jelöl meg egy közelgő világháború előjeleiként.
Mielőtt ezt a posztot is propaganda posztnak minősítenéd, szeretném jelezni, elég nagy vagyok már ahhoz, hogy a gondolataimat egyedül meg tudjam fogalmazni.
Aki megjegyzést tenne arra, hogy azért nem egy ronda nőt kellett volna választani Júliának, az inkább meg se szólaljon, hiszen a rasszizmus mellé odatapasztják a testszégyenítést is bűnként.
Amit olvasni lehetett a bírálati folyamatokról olyan, mintha az ember a Pesti Srácok egy gyenge paródiáját olvasná a politikai korrektségbe megőrült Nyugatról.
A relativizmus azt hirdeti, hogy mindenkinek igaza van. Tehát amit Jézus mond, hogy ő az út, az igazság és az élet, azt a relativizmus tagadja.
Mondják, mit tudnak Magyarról? De hát egy új tévéhez nagyobb garanciát adnak a boltban.
Bakács, a bolti szarka visszatért a ringbe.
Ha egyszer valaki vallásos, kivált, ha katolikus hívő, akkor neki nem elég, hogy jól érzi magát a szentmisén.
Ő csak egy újabb, kilóra megvett dollárbaloldali politikus.
A szélsőbaloldal immár egy uniós tagállam miniszterelnökét akarta meggyilkolni.
Tegnap lezajlott a Partizánon az első EP-listavezetői vita.
Most a helyzet teljesen más. A nyugat most tényleg háborúpárti.
Azon moralizáltok, milyen szövegkörnyezetben írunk róla, ahelyett, hogy kigyomlálnátok a saját mocskos kommentszekciótokat!
Népnek lenni nem jelent felmentést a háborúk elvesztése ellen.
Radikális fordulatra van szükség, hogy ne legyen háború.
Sajnos nemcsak a fővárosban, de vidéken se múltak el nyomtalanul ezek az „embert próbáló”, „leszakadást hozó”, a „kultúrát megvető” évek...
A Nyugat most tünteti el az összes valódi rítusát, hogy az ürességgel és az abnormalitással helyettesítse.
Mert ha elkezdődik a rendszer lebontása, abban nekünk is részünk van.
A szlovák békepárti miniszterelnök merénylet áldozata lett, amely az egyre inkább fokozódó háborús pszichózist tükrözi Európában. Az USA engedélye nélkül a NATO nem küldhet katonákat Ukrajnába.
Súlyos hírszerzési mulasztás, őrült elkövető, testőri hibák sorozata a Fico elleni merénylet mérlege. Eközben kapitulációt ajánlott a cseh elnök Ukrajnának.
Milyen hatása lehet az EP-választásnak az EU intézményi változásaira, stratégiai irányaira? Lesz-e geopolitikai tényező Európa, és hídállam Magyarország? Két EU-szakértőt kérdeztünk podcast-műsorunkban.
Robbantás történt Esztergom külterületén 2023. szeptember 20-án. Fotók: MTI/Koszticsák Szilárd
Christian Lindner szerint a belátható jövőben a kormánynak semmilyen pénzügyi mozgástere nem lesz, így az egyes minisztériumok le is állhatnak az irreális kívánságlisták körmölésével.
A „régi az új”, hirdeti a szentendrei Kandela fesztivál, ahol az idén ötvenéves Vujicsics Együttes is fellép június 1-jén. A táncházmozgalom délszláv szekcióját a szomszédos Pomázról virgázta be a köztudatba néhány fiatal srác a hetvenes években, akik közül öten ma is az együttes oszloposai. Interjú „régivel” és „újjal”, az egyik alapító Eredics Gáborral és szintén tag unokaöccsével, a Söndörgővel nemzetközi sikereket is elérő Eredics Áronnal.
A „régi az új”, hirdeti a szentendrei Kandela fesztivál, ahol az idén ötvenéves Vujicsics Együttes is fellép június 1-jén. A táncházmozgalom délszláv szekcióját a szomszédos Pomázról virgázta be a köztudatba néhány fiatal srác a hetvenes években, akik közül öten ma is az együttes oszloposai. Interjú „régivel” és „újjal”, az egyik alapító Eredics Gáborral és szintén tag unokaöccsével, a Söndörgővel nemzetközi sikereket is elérő Eredics Áronnal.
Mintha csak egy kávézóban ülnénk, ahol körülöttünk különös események történnek. Ilyen egyszeri és megismételhetetlen előadásra készül a Kérész Művek, de a május 21 és 26 között zajló Artus Tavasz programsorozata ennél is többről szól: ipar- és képzőművészek sorát ismerhetjük meg közvetlenül alkotás közben.
Ezúttal is díjazzák az elmúlt év legkiemelkedőbb alkotásait és művészeit Veszprémben immáron 22 kategóriában, a Semmelweis szinte biztosan tarolni fog, de jó néhány riválisa még meglepetést okozhat.